Térkompozíció tárgy kiállítása

A térkompozíció a BME építészmérnöki képzésén az első év első félévének kreatív gyakorlati tárgya. A gyakorlatokon a térkompozíció alapjaival ismerkednek meg a hallgatók.
A tantárgy célja egyrészt a mindenkiben meglévő kreativitás fejlesztése, másrészt az építészeti téralkotás sajátosságainak megismertetése. A feladatok lényegében apropók, a hallgatók tulajdonképpen a formálási feladatokon keresztül absztrakt térképezési feladatok megoldását végzik. A megoldások alatt és azok részletes értékelése során megismerik az építészeti tér alapfogalmait, az épített terek alaptípusait, az építészeti ábrázolás és modellezés alapjait. Fontos még, hogy a hallgatók számára érthetővé váljon a koncepció fogalma és annak következetes kifejtése. Az így megszerzett ismeretek a további építészeti tervezéshez nyújtanak segítséget.

Megnyitó 2020 január 9. 17h
Helyszín: Fuga Budapest Építészeti Központ

A kiállításon köszöntőt mond Balázs Mihály DLA építész, egyetemi tanár, a Középülettervezési Tanszék és az Építőművészeti Doktori iskola vezetője.

A kiállítást megnyitja Alföldi György DLA, egyetemi tanár, a BME Építészmérnöki Kar dékánja

Kurátor: Fazekas Katalin építész, egyetemi tanársegéd, a Térműveletek 2019 tantárgy felelőse

A kiállítás január 6-tól 15-ig tekinthető meg.

Már a félév alcíme, a térműveletek is sokat sejtet a félévre vonatkozó munka jellegéről. A tárgy alapja az intenzív műhelymunka, gyors kérdések és válaszok egymásutánja. Mindeközben közös beszélgetések és viták alakulnak ki. A feladatok öt nagy témakörhöz, a térműveletek alcsoportjaihoz kötődnek. A témakörök a munkát kéthetes egységekbe rendezik. A témakörök:

1. TÉRVÁLTOZTATÁS_TÉRBEJÁRÁS, TÉRI INSTALLÁCIÓ

2. SÍKBÓL-TÉRBE_HAJTÁS-VÁGÁS, MŰALKOTÁSBÓL TÉRI KOMPOZÍCIÓ

3. ADDÍCIÓ-SZUBSZTRAKCIÓ_ÁTÍVELÉS, TÉRI KOMPOZÍCIÓK

4. TÉRBŐL-SÍKBA_MONTÁZS, ÁBRÁZOLÁS

5. KICSINYÍTÉS-NAGYÍTÁS_LÉPTÉK

A félév elején amikor még több segítség szükséges, jellemzően inkább vezetett feladatmegoldás, műhelymunka folyik. Ahogy haladtunk előre a félév során, úgy lett nagyobb az egyéni munka szerepe a feladatokban. A kéthetes bontás ritmusát a 3 nagyfeladat kiadása és leadása adta. A közbenső műhelymunkák segítséget adtak az egyéni munkához és az otthoni elmélyüléshez. A műtermi gyakorlatokat és az otthoni nagyfeladatokat ki lehetett egészíteni egyéni munkarészekkel (fotóval, rajzzal, műleírással, videóval, zenével… stb.)

Általánosságban elmondható, hogy cél, hogy a hallgatók egymás munkájához is hozzászóljanak, így kialakulhasson egy sajátos alkotói műhely. A kreativitás fejlesztése mellett a stúdium másik nagy feladata éppen az, hogy már a kezdetek kezdetén érzékeltesse az építész munkájának közösségi jellegét, az egymásra épülés, egymásból építkezés fontosságát, a különböző vélemények ütköztetésének és ötvözésének szerepét.

A tankörvezetők a műtermi gyakorlatok és az otthoni feladatok módszerét megváltoztatathatták az egyéni szakmai tapasztalataik alapján. A 2019-es Térkompozíció tárgy tankör vezetői a következők voltak: Árva József, Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék, Borsos Melinda DLA, Középülettervezési Tanszék, Dombóvári János, Középülettervezési Tanszék (Angol nyelvű tankör), Fazekas Katalin DLA, Középülettervezési Tanszék, Fenes Tamás DLA, Urbanisztika Tanszék, Major Zoltán, Középülettervezési Tanszék (Angol nyelvű tankör), Nagy Márton DLA, Lakóépülettervezési Tanszék, Terbe Rita DLA, Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék, Weiszkopf András, Lakóépülettervezési Tanszék, Wettstein Domonkos PhD, Urbanisztika Tanszék. A félév során workshopot tartottak a Bartók Vizuális Műhely alkotói Czirják Ágnes, Kern Orsolya és Paál Zsófia. A tantárgyat oktatók a feldatokat szabadon interpretálták, ez adja a munkák színességét és az összképre is jellemző magas színvonalhoz is nagyban hozzájárult.

„Oktatóként az egyéni tapasztalataink is igen erősek arról, milyen nehéz volt megnyitni 18-20 évesen saját vizuális csatornáinkat az építészképzés első féléveiben. Ez képesség és nem a tudás kérdése: az elindulás, a kiteljesedés folyamata, annak intenzitása pedig egyénenként változó. A három legfontosabb dolog, amit ilyenkor adhatunk, az a közösség élménye, az oktatói támogatás és a kísérletezés tágas lehetősége. Az első időszakban kiemelten fontosak voltak a szabadban vagy műteremben végzett csoportos alkotások, a családias hangulatú, közös zenehallgatás közben, folyamatos oktatói jelenléttel létrejött próbálgatások. Az egymástól karakteresen eltérő feladatok teret adtak az egyéni technikai sikerélménynek és a különböző irányokba bátran kilépő kifejezésmódoknak. Az utolsó órán a hallgatókkal megtartott kötetlen beszélgetésből pedig kiderült, hogy egyrészt a kedvenc kihívás nagy százalékban az utolsó és egyben legösszetettebb, legabsztraktabb feladat volt, ami egyértelmű vizuális fejlődést jelez; másrészt, a félév vége felé, a közös problémafelvetésekkel és megbeszélésekkel felvértezve, egyre jobban vágytak az elmélyült, akár napokat igénybevevő alkotási folyamatokra. Biztos vagyok benne, hogy ezek a szabad alkotói élmények szignifikáns forrásai lesznek a hallgatók későbbi építészeti téralkotásaiknak.” fogalmazta meg Borsos Melinda a tapasztalatai a félévi munka kapcsán.

Aktuális

Az alumni közösségi tagokkal készített interjúsorozat 2. részében Deák Zoltán aranydiplomás építészmérnök mesél pályafutásáról, szakmai életéről, gondolatairól, egyetemi éveiről! A riport elérhető a honlapon. 👇 epitesz.bme.hu/portfolio/deak-zoltan-alumni-kozossegi-tag-interju/Interjúsorozatunkban az Építészmérnöki Kar elmúlt évtizedeiben végzett hallgatói mesélnek pályafutásukról, szakmai karrierjükről, egyetemi éveikről, a karon töltött időről, arról, hogy mit jelent nekik az építészet, és nem utolsó sorban megosztják üzeneteiket a jövő generációival.📸 Fotó: Deák Zoltán ... See MoreSee Less
View on Facebook
BME DLA felvételt hirdet a 2024/2025 tanévvel induló DLA-képzésére! A dokumentumok és a jelentkezéshez szükséges adatlapok elérhetők az ÉDI honlapján.dla.epitesz.bme.hu/ ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Ceepus- Fulbright - Suzuki infónap 📍mesterszakos és doktorandusz hallgatóknak1️⃣Ha Közép-Európa országaiba terveznek mobilitást a CEEPUS program mobilitási lehetőségeit ajánljuk.2️⃣Ha a közeli terv USA bármelyik egyeteme - a Fulbright ösztöndíj ad erre lehetőséget. ➡️Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak a 2025-2026-os tanévre➡️Oktatói, Kutatói Ösztöndíjak a 2025-2026-os tanévre3️⃣Ha pedig Japán a cél, a Shizuoka Egyetemre a Suzuki Ösztöndíjjal lehet pályázni.Időpont: 2024. március 20. szerda 15:00 óraHelyszín: BME, K épület, első emelet 97 - Oktatói Klub.Minden kedves érdeklődöt szeretettel várnak! ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.