Társadalmi felelősségvállalás – építészkari kutatás

Szeretettel meghívják Önt és kedves családját a monori Tabánban épült biobrikett szárító kiállítás megnyitójára a szervezők.

Szeretettel meghívják Önt és kedves családját a monori Tabánban épült biobrikett szárító kiállítás megnyitójára a szervezők.

A kiállítást megnyitja: Cságoly Ferenc DLA, a BME Építőművészeti Doktori Iskola vezetője

Időpont: 2014. december 2. 18 óra

Helyszín: Magyar Építőművészek Szövetsége, 1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2., Kós Károly terem

 

A társadalmi felelősségvállalás jegyében – megvalósult építészkari kutatás

A Monori Tabán Telepen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2003-óta van jelen. A Jelenlét Program az elmúlt évek kitartó munkájával komoly eredményeket ért el, nem véletlen, hogy mintaprogramként kezdenek tekinteni rá. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának egy munkacsoportja 2012-ben kapcsolódott be a munkába, hogy építészeti segítséget nyújson a telepi problémák kezeléséhez.

Az együttműködés eredményeképpen remélhető, hogy átgondolt koncepció mentén valósulhatnak meg a jövőbeni tervek. A hosszú és lassú folyamat egyik fő célja a Hangár telkén egy nagyobb közösségi funkciójú épület megépítése.

A hosszabb távon megvalósuló komolyabb volumenű közösségi épület építési folyamatát bevezető első, kísérleti lépésként két kis léptékű kerti építmény valósult meg az elmúlt hónapokban.  A kerti épület terveit az építész munkacsoport egyetemi hallgatókkal közösen dolgozta ki az elmúlt szemeszterben. Az épület építésének egyik célja a közös építés, közösség építés, a tanítás és tanulás. Az épület rendeltetése fedett-nyitott tér egy kis eszköztárolóval kiegészítve.

A telepen jellemző kültéri létformához tartozó közösségi együttlétek, beszélgetések, tevékenykedések minőségi színhelye szeretne lenni ez a kisléptékű tetőkonstrukció. Az építmény megvalósításának anyagi hátterét az építész munkacsoport által elnyert amerikai és egy magyar (Alumni Engagement Innovation Fund 2013, Department of State, American Embassy Budapest, Magyar Művészeti Akadémia) pályázati támogatása biztosítja.

 

További információ: www.facebook.com/epitotabor2014monor

 

Aktuális

⚡️TDK - Évindító - 2024. április 17.⚡️Az 2024-es Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia hagyományos Évindító napját 2024. április 17-én szerdán 17 órai kezdettel tartjuk Teams-en keresztül.❗️Link 👉 tinyurl.com/EPKTDK2024indito❗️Mindenkit szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Pécsi Eszter alkotói ötletpályázat 📍Célunk, hogy olyan alkotás és/vagy installáció szülessen, amely Pécsi Eszter örökségére, a Pro Progressio Alapítvány középiskolai tanároknak kiírt pályázatára, a díjazottakra és a Műegyetem értékeire, az egyetemen folyó kutatómunkára reflektál.A BME Központi épület K I. 95. termét 2020-ban nevezték el Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről.A pályamunkákat két kategóriában várjuk:📐1. Pécsi Eszter életét bemutató elem📏2. A díjat évről évre elnyerő pedagógusok megjelenítése. A díjazott tanárok nevének/intézményének olyan formában történő megörökítése a teremben, mely minden évben lehetővé teszi a névsor kiegészítését.📆Regisztrációs határidő: 2024. április 15.📝Regisztrációs link itt érhető el 👇 forms.office.com/e/xMuy0x2H03⏳Beadási határidő: 2024. május 15.Bővebben az alkotói ötletpályázatról itt olvashattok 👉epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-alkotoi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.