Ötletpályázat – Vidéki ház Kisszékelyben

OTTHONNEKED összefogás nyílt titkos ötletpályázatot hirdet.

A 2016-ban indult tervpályázat-sorozat folytatásaként, a Style&Home Kft. által életre hívott OTTHONNEKED összefogás nyílt titkos ötletpályázatot hirdet építészek, valamint építész hallgatók számára. A fenntarthatóság mint az első pályázatban megfogalmazott cél és problémafelvetés az idei pályázatban is központi szerepet játszik. Az általános tematika mellett jelen kiírás az előző pályázatok teoretikus témaválasztása után egy konkrét helyszínre épülő lakóház ötletpályázati terveinek elkészítéséről szól.

A pályázat Kiírója és Támogatói számára a korszerű és hosszútávon fenntartható, otthonos házak és lakások építése elsődleges fontossággal bír. Az ehhez szükséges szakembergárda, köztük kiemelten az építészek szakmai támogatása nélkülözhetetlen feladat. Ezért a pályázat sorozat általános célja továbbra is az, hogy az építészek és az építőipar szorosabb együttműködését elősegítse.

A motivált, kreatív alkotók legszélesebb körének megszólítása érdekében a pályázaton való részvételre a Kiírók ezúttal is egyaránt várják a szakmai pályafutásuk elején járó építészhallgatókat és a praktizáló építészeket.

A fenti általános célon túl az idei pályázat az előzőektől eltérően konkrét helyszínre és konkrét megrendelő számára szeretne a beérkező pályamunkákkal egy későbbi beruházáshoz segítséget nyújtani. Az ötletpályázaton nyertes vagy díjazott minden pályamű szerzője lehetőséget kaphat arra, hogy a leendő megrendelővel a továbbtervezésről, majd pedig az engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítéséről tárgyaljon.

Jelen építészeti pályázat eredményhirdetése után és annak ismeretében a Kiírók szeretnének elindítani egy belsőépítészeti ötletpályázatot is, melynek témája a kisszékelyi lakóház enteriőr tervezése lesz. Ehhez a pályázathoz, mint kiindulási tervezési feltételt, a Kiírók szeretnének kiválasztani és felhasználni az építészeti ötletpályázat nyertes pályaműveiből két lakóháztervet.

Nem utolsó sorban pedig a pályázatnak az is a kifejezett célja, hogy a kis Tolna megyei falura ráirányítsa az építészeti örökségre és a természeti értékekre érzékeny alkotók figyelmét.

Részletek: https://otthonneked.hu/palyazatok/

Aktuális

⚡️TDK - Évindító - 2024. április 17.⚡️Az 2024-es Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia hagyományos Évindító napját 2024. április 17-én szerdán 17 órai kezdettel tartjuk Teams-en keresztül.❗️Link 👉 tinyurl.com/EPKTDK2024indito❗️Mindenkit szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Pécsi Eszter alkotói ötletpályázat 📍Célunk, hogy olyan alkotás és/vagy installáció szülessen, amely Pécsi Eszter örökségére, a Pro Progressio Alapítvány középiskolai tanároknak kiírt pályázatára, a díjazottakra és a Műegyetem értékeire, az egyetemen folyó kutatómunkára reflektál.A BME Központi épület K I. 95. termét 2020-ban nevezték el Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről.A pályamunkákat két kategóriában várjuk:📐1. Pécsi Eszter életét bemutató elem📏2. A díjat évről évre elnyerő pedagógusok megjelenítése. A díjazott tanárok nevének/intézményének olyan formában történő megörökítése a teremben, mely minden évben lehetővé teszi a névsor kiegészítését.📆Regisztrációs határidő: 2024. április 15.📝Regisztrációs link itt érhető el 👇 forms.office.com/e/xMuy0x2H03⏳Beadási határidő: 2024. május 15.Bővebben az alkotói ötletpályázatról itt olvashattok 👉epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-alkotoi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.