Műemlékeink Friss Szemmel fotópályázat

A MÉSZ és a Miniszterelnökség pályázatot hirdet Budapesten az utóbbi években megújult vagy jelenleg befejezéséhez közeledő műemléki középület-felújítás újszerű látásmóddal történő, kreatív bemutatására.

A pályázat kiírója a Magyar Építőművészek Szövetsége, valamint a Miniszterelnökség. A pályázat célja az alkotók bemutatkozási lehetősége mellett több, Budapesten az utóbbi években megújult, vagy jelenleg befejezéséhez közeledő műemléki középület-felújítás újszerű látásmóddal történő, kreatív bemutatása. A Kiírók a pályázatot többek közt arra tekintettel jelentetik meg, hogy a 2014. év az építészet éve Magyarországon. A pályázatra az építészet iránt érdeklődő fotósok azon pályaműveit várják, melyek e témához illeszkednek.

A képeknek a pályázat időtartama alatt bármikor, akár a Kiírók által biztosított, az építkezések kulisszatitkaiba is belátást engedő fotóséták egyike során kell készülniük. A fotósétákon való részvétel ugyanakkor csupán a Kiírók által biztosított lehetőség, amely nem feltétele a pályázaton való indulásnak.

A pályaművek kizárólag digitális formában, a http://www.frissszemmel.hu URL címen történt regisztrálás után tölthetők fel.

A bemutatandó helyszínek:

1. A Nemzet Főtere – a Kossuth tér átépítése

2. A megújuló Várkert Bazár

3. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem elhelyezése a Ludovika Campusban beruházás keretében megújuló, Pollack Mihály által tervezett „Ludovika Főépület”.

4. A megújuló Pesti Vigadó

5. A Zeneakadémia nemrég átadott, kívül – belül magas színvonalon helyreállított épülete

Beadási határidő: 2014. május 16. 24:00

További részletek itt.
 

Aktuális

⚡️TDK - Évindító - 2024. április 17.⚡️Az 2024-es Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia hagyományos Évindító napját 2024. április 17-én szerdán 17 órai kezdettel tartjuk Teams-en keresztül.❗️Link 👉 tinyurl.com/EPKTDK2024indito❗️Mindenkit szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Pécsi Eszter alkotói ötletpályázat 📍Célunk, hogy olyan alkotás és/vagy installáció szülessen, amely Pécsi Eszter örökségére, a Pro Progressio Alapítvány középiskolai tanároknak kiírt pályázatára, a díjazottakra és a Műegyetem értékeire, az egyetemen folyó kutatómunkára reflektál.A BME Központi épület K I. 95. termét 2020-ban nevezték el Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről.A pályamunkákat két kategóriában várjuk:📐1. Pécsi Eszter életét bemutató elem📏2. A díjat évről évre elnyerő pedagógusok megjelenítése. A díjazott tanárok nevének/intézményének olyan formában történő megörökítése a teremben, mely minden évben lehetővé teszi a névsor kiegészítését.📆Regisztrációs határidő: 2024. április 15.📝Regisztrációs link itt érhető el 👇 forms.office.com/e/xMuy0x2H03⏳Beadási határidő: 2024. május 15.Bővebben az alkotói ötletpályázatról itt olvashattok 👉epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-alkotoi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.