Konzultáció a Saint Gobain pályázatra jelentkező hallgatóknak

2015. október 6-án, kedden 17 órától a KÉK és a Saint Gobain csapata workshopot, konzultációt szervez a pályázni kívánó hallgatók részére a Kortárs Építészeti Központban.

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) címe: 1111 Budapest, Bartók Béla u 10-12.

 

A konzultáción jelen lesznek:

Szentesi Mária a Saint Gobain cégcsoport műszaki vetetője
Finta Sándor Budapesti Főpolgármesteri Hivatal főépítésze, zsűri tag
Kádár Bálint Kortárs Építészeti Központ Alapítvány elnöke

A workshop alkalmával láthattok, példákat, inspirációs képeket, valamint mindhárom építésztől lehet kérdezni, konzultálni konkrétan az ötletetekkel, pályázatotokkal kapcsolatban is. Egyúttal a KÉK helyet ad arra hogy a hallgatók helyben tovább is dolgozzák a pályázatotokat.

A workshopra, konzultációra ITT lehet jelentkezni.

Emlékeztetőül: A pályázaton három kategóriában egyaránt indulhatnak alsóbb- és felsőbbéves egyetemisták. Az 1. kategóriában tanulmányt lehet beadni, a 2. kategóirában meglévő tervet kell kiegészíteni, a 3 kategória nyílt ötletpályázatra vonatkozik. A nevezéssel kapcsolatos további információ az esemény honlapján olvasható.

 

2015. 10. 05.