Kari diplomaterv az Archiprix-díj döntősei között

Csaba Edit Zita vértes­szent­ke­resz­ti zarándokszállása a MÉK-MÉSZ diplomadíj fődíjának elnyerése után az Archiprix 2015-ös kiírásának döntős projektjei közé is bekerült, oda, ahova a többszáz indulóból csupán 21 juthatott tovább.

Csaba Edit Zita vértesszentkereszti zarándokszállása a MÉK-MÉSZ diplomadíj fődíjának elnyerése után az Archiprix 2015-ös kiírásának döntős projektjei közé is bekerült, oda, ahova a többszáz indulóból csupán 21 juthatott tovább.

A vértesszentkereszti romok érzékeny felhasználását úgy tűnik nem csak a magyar közeg, de a nemzetközi zsűri is értékeli. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészkarának hallgatója által idén megvédett diplomamunka az Archiprix legújabb kiírásán is megállta a helyét. A 2001 óta kétévente megrendezett versenynek minden alkalommal egy-egy befogadó intézmény, egy egyetem építészeti képzéséért felelős kara ad otthont.

Az indulás Rotterdam 2001-es Európa Kulturális Fővárosa címéhez kapcsolódott, majd ezt követően Isztambul, Glasgow, Shanghai, Montevideo, az amerikai Cambridge, tavaly pedig Moszkva adott otthont a rendezvénynek, a kapcsolódó workshopokkal és a díjátadóval egyetemben. Csaba Edit Zita terve jövőre Madridban versenyezhet a zsűri által odaítélhető díjakért, ahol az ETSAM (Escuela Técnica Superior de Arquitectura de Madrid) lesz a házigazda.

A díj alapítóinak célja volt, hogy egy olyan nemzetközi megmérettetést hozzanak létre, ahol a világ legjobb építészeti, város- és tájépítészeti diplomaterveit keresik. A díjat alapító Archiprix Alapítvány hollandiai gyökerekkel rendelkezik, az ország építészeti felsőoktatásáért felelős intézmények együttműködésében jött létre. Az eddigi években jelölt közel húsz diplomamunka közül jelöltségig egyik sem jutott el. A zsűri döntését követő díjkiosztóra 2015. május 8-án fog sor kerülni.

Aktuális

⚡️TDK - Évindító - 2024. április 17.⚡️Az 2024-es Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia hagyományos Évindító napját 2024. április 17-én szerdán 17 órai kezdettel tartjuk Teams-en keresztül.❗️Link 👉 tinyurl.com/EPKTDK2024indito❗️Mindenkit szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Pécsi Eszter alkotói ötletpályázat 📍Célunk, hogy olyan alkotás és/vagy installáció szülessen, amely Pécsi Eszter örökségére, a Pro Progressio Alapítvány középiskolai tanároknak kiírt pályázatára, a díjazottakra és a Műegyetem értékeire, az egyetemen folyó kutatómunkára reflektál.A BME Központi épület K I. 95. termét 2020-ban nevezték el Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről.A pályamunkákat két kategóriában várjuk:📐1. Pécsi Eszter életét bemutató elem📏2. A díjat évről évre elnyerő pedagógusok megjelenítése. A díjazott tanárok nevének/intézményének olyan formában történő megörökítése a teremben, mely minden évben lehetővé teszi a névsor kiegészítését.📆Regisztrációs határidő: 2024. április 15.📝Regisztrációs link itt érhető el 👇 forms.office.com/e/xMuy0x2H03⏳Beadási határidő: 2024. május 15.Bővebben az alkotói ötletpályázatról itt olvashattok 👉epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-alkotoi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.