Felvételi 2019.

A felvételihez kapcsolódó minden hasznos információ egy helyen!

Az építészmérnöki egyetemi képzések jellemzően három ciklusból állnak: építészmérnöki alapképzés (BSc), építész mesterképzés (MSc) és építészmérnöki doktori képzések. Ezeket egészítik ki a továbbképzési lehetőségek. A műszaki képzések között egyedülálló módon nálunk lehetőség van az alapképzés és a mesterképzés összevont, osztatlan formában való teljesítésére, ami a hagyományos ötéves egyetemi formának felel meg.

Építészmérnök szakmáról
Az építészmérnöki hivatás igen sokrétű. A társadalmi igényekre nyitott térformálástól, a műszaki megoldások és folyamatok megalkotásától kezdve az épített környezetünk védelmén át, akár új anyagok, technológiák innovatív kidolgozásáig, vagy a városok világának alakításáig terjed.
Az építészmérnöki pályához a műszaki és a humán képzési terület ismerete egyaránt szükséges. Az építészet nemcsak egy épület építészeti megformálását jelenti, hanem annak a városi szövetbe való beillesztését, szer­ke­ze­te­i­nek és berendezéseinek megtervezését, felépítését, kivitelezését, egy egész beruházás koncepciójának megalkotását és végigvitelét is. Ez alkotó munka éppen úgy, mint a műemlékek védelme, a települések megtervezése, új szerkezetek és megoldások kitalálása, alkalmazása.
Tovább

Miért pont építészet? - Cságoly Ferenc előadása
videó

ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI OSZTATLAN ÖTÉVES MESTERKÉPZÉS
Az osztatlan (ötéves) képzés a kar egyik legnépszerűbb képzése, amely sokszínű, átfogó, kiegyensúlyozott építészmérnöki tudást ad. A képzés során a szakmagyakorláshoz szükséges különböző építészeti/mérnöki/alkotói/tudományos elméleti alapokat szerezhettek. E mellett gyakorlati jellegű feladatokon keresztül, összetett gondolkodásra sarkallva kreatív hozzáállást sajátíthatsz el. A képzés sikeres elvégzését követően önálló építészmérnöki tevékenység megkezdésére, többek között tervezői jogosultság megszerzésére nyílik lehetőséged.
Bővebben az osztatlan képzésről
Felvi.hu kapcsolódó oldala

ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉS (BSc)
A BSc képzés karunk egyre népszerűbb képzése, amely szakmai alapozó, gyakorlat-orientált alapismereteket ad. A képzés sikeres elvégzését követően a BSc diplomával egyrészt lehetőséget kaphatsz tanulmányaid mesterképzésen való folytatására, de ez a diploma már alkalmas a szakmában való elhelyezkedésre is.
Bővebben az alapképzésről
Felvi.hu kapcsolódó oldala

ÉPÍTÉSZ MESTERKÉPZÉS (MSc)
Az építészmérnöki BSc szakra épülő MSc szakok célja olyan okleveles építészmérnökök képzése, akik ugyanolyan képesítéssel rendelkezzenek, mint az osztatlan ötéves szak végzett hallgatói.
Bővebben az építész mesterképzésről (MSc)
Felvi.hu kapcsolódó oldala

Felvételi vizsgatárgyak

Az alábbi érettségi tárgyak közül legalább egyet emelt szinten kell teljesíteni.

Rajz alkalmassági - Kapcsolódó oldal
időpont: 2019. május 21-23.
díj: 4000 Ft

és
matematika - közép v. emelt szintű érettségi

és

építészeti és építési alapismeretek - közép v. emelt szintű érettségi
vagy
építőipar ismeretek - közép v. emelt szintű érettségi
vagy
fizika - közép v. emelt szintű érettségi
vagy
magyar nyelv és irodalom - közép v. emelt szintű érettségi
vagy
történelem - közép v. emelt szintű érettségi

Egyéb hasznos oldalak

A BME Építészmérnöki Kar oldala a felvi.hu-n

Ösztöndíjak

Kollégiumi lehetőségekről információ

Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviseletének oldala

Keress minket a Facebookon és az Instán (@bme.epitesz)!

2019. 01. 10.

Hírcsoport: