Csontváry pályázat

Kreatív ötletpályázatot hirdet a Miniszterelnökség Csontváry Kosztka Tivadar alkotásait méltó módon bemutató kiállítótér tervezésére, valamint lehetséges magyarországi helyszínének megtalálására.

Kreatív ötletpályázatot hirdet a Miniszterelnökség Csontváry Kosztka Tivadar alkotásait méltó módon bemutató kiállítótér tervezésére, valamint lehetséges magyarországi helyszínének megtalálására.

A 16 millió forint összdíjazású nyilvános pályázaton bárki, életkori és végzettségbeli megkötés nélkül előállhat ötletével.

Csontváryt élénken foglalkoztatta egy saját műveit bemutató kiállítótér megalkotása, ezzel kapcsolatban terveket is készített. Az ötletpályázat célja, hogy megtalálja azt a karakteres eszközökkel készült mai megoldást, amelyet áthat a „Napút” festőjének szellemisége, melyben maga a művész is kedvét lelné.

A különc festő műveit bemutató tér helyének megtalálására, kialakítására és megformálására vállalkozó pályázók munkái közül a legjobbnak tartott építészeti, tájépítészeti, belsőépítészeti, multimédiás, illetve képzőművészeti megoldásokat várja a Kiíró. Több pályázat díjazására is mód van, a legnagyobb elérhető díjösszeg 6 millió forint, de minden pályázó csupán egyetlen munkával vehet részt a megmérettetésen.

A kiíró Miniszterelnökség teljes szabadságot biztosít a kiállítótér jellegére és Magyarországon belüli elhelyezésére vonatkozóan és annak megvalósításra nem vonatkozik sem formai, sem egyéb kötöttség. Az ingyenes pályázat célja ugyanakkor, hogy a létrejött kiállítótér kiemelt szerepet töltsön be a hazai kultúrában, kapcsolódjon a zseniális és rejtélyes művész szellemi hagyatékához, illetve a választott helyszín és tér illeszkedjen környezete kulturális és épített közegéhez is.

A pályázat honlapján ingyenes regisztrációt követően a kiírás szövege, valamint a teljes pályázati anyag minden érdeklődő számára elérhető. A pályázat lebonyolítója a Lechner Tudásközpont.

Aktuális

⚡️TDK - Évindító - 2024. április 17.⚡️Az 2024-es Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia hagyományos Évindító napját 2024. április 17-én szerdán 17 órai kezdettel tartjuk Teams-en keresztül.❗️Link 👉 tinyurl.com/EPKTDK2024indito❗️Mindenkit szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Pécsi Eszter alkotói ötletpályázat 📍Célunk, hogy olyan alkotás és/vagy installáció szülessen, amely Pécsi Eszter örökségére, a Pro Progressio Alapítvány középiskolai tanároknak kiírt pályázatára, a díjazottakra és a Műegyetem értékeire, az egyetemen folyó kutatómunkára reflektál.A BME Központi épület K I. 95. termét 2020-ban nevezték el Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről.A pályamunkákat két kategóriában várjuk:📐1. Pécsi Eszter életét bemutató elem📏2. A díjat évről évre elnyerő pedagógusok megjelenítése. A díjazott tanárok nevének/intézményének olyan formában történő megörökítése a teremben, mely minden évben lehetővé teszi a névsor kiegészítését.📆Regisztrációs határidő: 2024. április 15.📝Regisztrációs link itt érhető el 👇 forms.office.com/e/xMuy0x2H03⏳Beadási határidő: 2024. május 15.Bővebben az alkotói ötletpályázatról itt olvashattok 👉epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-alkotoi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.