Az év építészeti fotója pályázat 2014

A Magyar Építőművészek Szövetsége, valamint a Magyar Építész Kamara, az Építészeti Fotográfusok Nyílt Társasága szakmai közreműködésével 2014-ben is meghirdeti Az év építészeti fotója pályázatot, melynek témája Egészséges városok, boldog városok.

A pályázat nyitott mindenki számára, amennyiben megfelel a kiírás feltételeinek. A pályaműnek 2013. szeptember 15-e után készített, vagy a sajtóban ezen dátum után publikált fotónak kell lennie. Egy pályázó maximálisan 7 db egyedi, illetve 1, max. 5 darabból álló, tetszőleges képarányú sorozatot  küldhet be.

A pályázat benyújtásának (a képek feltöltésének) határideje: 2014. szeptember 21. vasárnap, 24.00

A nyertes és további kiválasztott képek kiállításra kerülnek a Magyar Építészek Háza (Budapest, Ötpacsirta utca 2.) Kós Károly termében. A kiállítás megnyitójának ideje: 2014. október 6. hétfő, 17.00. A kiállítás megtekinthető 2014. október 27-ig.

További információk a pályázati felhívásban olvashatók.

Aktuális

Az alumni közösségi tagokkal készített interjúsorozat 2. részében Deák Zoltán aranydiplomás építészmérnök mesél pályafutásáról, szakmai életéről, gondolatairól, egyetemi éveiről! A riport elérhető a honlapon. 👇 epitesz.bme.hu/portfolio/deak-zoltan-alumni-kozossegi-tag-interju/Interjúsorozatunkban az Építészmérnöki Kar elmúlt évtizedeiben végzett hallgatói mesélnek pályafutásukról, szakmai karrierjükről, egyetemi éveikről, a karon töltött időről, arról, hogy mit jelent nekik az építészet, és nem utolsó sorban megosztják üzeneteiket a jövő generációival.📸 Fotó: Deák Zoltán ... See MoreSee Less
View on Facebook
BME DLA felvételt hirdet a 2024/2025 tanévvel induló DLA-képzésére! A dokumentumok és a jelentkezéshez szükséges adatlapok elérhetők az ÉDI honlapján.dla.epitesz.bme.hu/ ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Ceepus- Fulbright - Suzuki infónap 📍mesterszakos és doktorandusz hallgatóknak1️⃣Ha Közép-Európa országaiba terveznek mobilitást a CEEPUS program mobilitási lehetőségeit ajánljuk.2️⃣Ha a közeli terv USA bármelyik egyeteme - a Fulbright ösztöndíj ad erre lehetőséget. ➡️Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak a 2025-2026-os tanévre➡️Oktatói, Kutatói Ösztöndíjak a 2025-2026-os tanévre3️⃣Ha pedig Japán a cél, a Shizuoka Egyetemre a Suzuki Ösztöndíjjal lehet pályázni.Időpont: 2024. március 20. szerda 15:00 óraHelyszín: BME, K épület, első emelet 97 - Oktatói Klub.Minden kedves érdeklődöt szeretettel várnak! ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.