Alkotóhét 2016

A 2016. évi alkotóhetet március 29. és április 1. között tartja az Építészmérnöki Kar. A virtuális térben zajló kiállítás és nyilvános zsűrizés egész áprilisban tartani fog!

A 2016. évi alkotóhetet március 29. és április 1. között tartja az Építészmérnöki Kar. A virtuális térben zajló kiállítás és nyilvános zsűrizés egész áprilisban tartani fog!

Az alkotóhét a BME Építészmérnöki Karának sajátos, az egyetemi oktatásban egyedülálló eseménye, amely több mint negyed évszázados hagyományunk immáron. Míg tavaly az alkotóhetek 25. születésnapját ünnepeltük, idén kötetlenebb kísérletezéssel a jövőjét és céljait próbáljuk kikísérletezni. Ezért másodévtől felfelé szabadon lehetett választani az egyes tanszékek, hallgatói öntevékeny körök által szervezett programok között, és kísérletképpen ezt a pár napot nem egy nagyszabású kiállítás zárja, hanem egy nyitott, a világhálón zajló közönségszavazás. Az idei alkotóhét célja volt, hogy minden tanszék, műhely, vagy öntevékeny kör megmutathassa, mit is gondol az alkotóhétről, mivel tudja az építészek képzését kiegészíteni pár szabadabb nap alatt.

A 2016. évi alkotóhét programjai így az Építészmérnöki Kar sokszínűségét tudta bemutatni. A munkák eredményei az interneten szabadon hozzáférhető formában kerülnek publikálásra, méghozzá olyan platformokon, amely lehetővé teszi a nyílt, egységes rendszerű szavazást az egyes munkákra. Ezáltal az idei alkotóhét nem zárul le pénteken, ahogy szokott, hanem nyitott marad a továbbgondolásra. A hallgatók egymás munkáit a félév maradék részében megismerhetik, erre sarkall, hogy egy teljes hónapig lehet szavazni bármennyi munkára, és ezek a munkák nemcsak a kari és tanszéki honlapokon lesznek elérhetőek, de a K épület második emeletének folyosóin is, QR kódok formájában. Ezáltal a tantárgyak szüneteiben bármilyen okostelefonnal fel lehet fedezni egymás projektjeit, és rögtön értékelni is lehet a jól sikerült csapatmunkákat. A legnépszerűbb csoportok, projektek májusban lesznek díjazva, csakúgy mint a szervezők által legjobbnak ítélt munkák is. A 2016-os alkotóhét célja, hogy továbbgondoljuk, mit is szeretnénk kezdeni ezzel az egyedülálló oktatási héttel, amely ki tudja fejezni és ki tudja teljesíteni az építészképzést, megadva minden hallgatónak a valódi alkotás örömét.

Az alkotóhét az alábbi programokkal válik teljessé:

2016. március 31. 22:00 (Remix Club)

Az Alkotóhét és az Építész Kari napok zárásaként a Remix Club-ban kerül megrendezésre az X1,2 buli, amelyen az alkotóhét szervezői is köszönetet mondanak a résztvevő hallgatóknak.

Az eseményre itt lehet jelentkezni.

2016. április 1. 14:00 (K 210)

Az Alkotóhét zárásaként felkerülnek a QR kódok a második emeleti folyosók padlóira, és megnyitó helyett egy konszenzust kereső beszélgetést szervezünk az alkotóhét jövőjével kapcsolatban. A beszélgetésen részt vesz a kari vezetés, a tanszékvezetők, az idei évben csoportot vezető oktatók, a hallgatói képviselet és öntevékeny körök képviselői, valamint minden hallgató, akiket érdekel az alkotóhét jövője.

alkotohet_zaroesemeny_k210_meghivo_ok.jpg

2016. április hónap (K épület második emelet)

Április elsején megjelennek a folyosók padlóján azok a linkek, amelyeken egységes formátumban elérhetőek az egyes csoportok munkáinak eredményei. A QR-kódokkal előhívható linkeket bármilyen okostelefonnal könnyen végig lehet böngészni, és rögtön szavazni is lehet, ha tetszenek az adott projektek. Mindezt a kari honlapról is el lehet érni, nyugodtan végigböngészve akár az összes munkát.

2016. május

Minél több szavazatot kap egy munka on-line, annál nagyobb a valószínűsége, hogy felfedezik a világ más részeiről is az interneten. De májusban a legnépszerűbb munkák és csapatok értékes díjazásban is részesülnek! 

Aktuális

Az alumni közösségi tagokkal készített interjúsorozat 2. részében Deák Zoltán aranydiplomás építészmérnök mesél pályafutásáról, szakmai életéről, gondolatairól, egyetemi éveiről! A riport elérhető a honlapon. 👇 epitesz.bme.hu/portfolio/deak-zoltan-alumni-kozossegi-tag-interju/Interjúsorozatunkban az Építészmérnöki Kar elmúlt évtizedeiben végzett hallgatói mesélnek pályafutásukról, szakmai karrierjükről, egyetemi éveikről, a karon töltött időről, arról, hogy mit jelent nekik az építészet, és nem utolsó sorban megosztják üzeneteiket a jövő generációival.📸 Fotó: Deák Zoltán ... See MoreSee Less
View on Facebook
BME DLA felvételt hirdet a 2024/2025 tanévvel induló DLA-képzésére! A dokumentumok és a jelentkezéshez szükséges adatlapok elérhetők az ÉDI honlapján.dla.epitesz.bme.hu/ ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Ceepus- Fulbright - Suzuki infónap 📍mesterszakos és doktorandusz hallgatóknak1️⃣Ha Közép-Európa országaiba terveznek mobilitást a CEEPUS program mobilitási lehetőségeit ajánljuk.2️⃣Ha a közeli terv USA bármelyik egyeteme - a Fulbright ösztöndíj ad erre lehetőséget. ➡️Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak a 2025-2026-os tanévre➡️Oktatói, Kutatói Ösztöndíjak a 2025-2026-os tanévre3️⃣Ha pedig Japán a cél, a Shizuoka Egyetemre a Suzuki Ösztöndíjjal lehet pályázni.Időpont: 2024. március 20. szerda 15:00 óraHelyszín: BME, K épület, első emelet 97 - Oktatói Klub.Minden kedves érdeklődöt szeretettel várnak! ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.