Rajzi és alkalmassági vizsga felvételi előkészítő 2020/21

A BME Építészmérnöki Kar Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan képzésére, illetve az Építészmérnöki Alapképzési Szak (BSc) képzésére való felvétel rajz alkalmassági vizsgához kötött, amihez nagy segítséget jelent, ha a felvételit megelőzően felvételi előkészítő tanfolyamon vesztek részt.

A Rajzi és Formaismereti Tanszék Rajziskolájának felvételi előkészítőjén célzottan azt a tudást sajátíthatjátok el, ami a sikeres rajz alkalmassági vizsgához szükséges. Azoktól a tanároktól tanulhattok, akik egyetemi éveitek alatt is oktatnak majd Benneteket – és akik egyben a terület legjobb szakemberei. Ráadásul azokban a rajztermekben készülhettek, ahol felvételizni fogtok, így szokhatjátok az egyetem atmoszféráját. Az ország bármely pontjáról érdemes eljönni, és rászánni a szombati napokat, mert ezzel garantálhatjátok magatoknak a legjobb esélyt a sikerhez, a legfelkészültebb oktatóktól és a legjobb helyen tanulhattok. Amennyiben valaki úgy érzi, hogy nehezebben megy a rajz, akkor ajánlott már a felvételit megelőző években is elkezdeni a felkészülést.

Az elmúlt évek gyakorlatához igazodva a Rajzi és Formaismereti Tanszék a 2020/2021-es tanévben is elindítja előkészítő tanfolyamát, mely a BME – ÉPK rajzi alkalmassági vizsgájára készíti fel a jelentkezőket. Azonban a kialakult járványhelyzet következtében és az abból fakadó bizonytalanságokból adódóan egyelőre nem látjuk, hogy az előkészítő tanfolyamot milyen formában (jelenléti vagy távoktatás) tudjuk megszervezni.

Ezért 2020. október 1. és 2020. december 1. között előregisztrációt fogunk elindítani a tanfolyamunkra jelentkezők részére. Részvételi szándékukat e-mail formájában a felvetelielokeszito@rajzi.bme.hu e-mail címen tehetik meg a jelentkezők. Az e-mailben kérjük, hogy e-mailes elérhetőségük mellett egy telefonos elérhetőséget is legyenek szívesek feltüntetni. Amint lehetőségünk nyílik rá, a tanfolyam formájának (jelenléti oktatás vagy távoktatás) véglegesítésével kapcsolatos információkat, a tanfolyam kezdési időpontját (tanfolyam indulásának kezdődátuma, csoportok időbeosztása, valamint a tanfolyamra történő beiratkozás részleteit (végleges regisztráció, tanfolyam díjának befizetése) a tanszéki honlapon tesszük közre. Az előregisztrációban résztvevőknek a végleges regisztráció során természetesen elsődlegességet biztosítunk.

A tanfolyam legkorábban 2021. januárjában tud indulni, de a kezdés pontos időpontjáról természetesen tájékoztatást fogunk küldeni a regisztrált és az újonnan jelentkezők számára is. A tanfolyam várható költsége – a lebonyolítás módjától függetlenül – 100. 000 Ft + 27% ÁFA.

Elérhetőségek

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.
Rajzi és Formaismereti Tanszék, „K” épület 3. emelet 20.

felvetelielokeszito@rajzi.bme.hu

Titkárság: +36 1 463 3048 (hétfőtől csütörtökig 11-től 15 óráig)

www.rajzi.bme.hu/hu/felveteli
www.epitesz.bme.hu

Budapest, 2020. szeptember 25.

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

Az alumni közösségi tagokkal készített interjúsorozat 2. részében Deák Zoltán aranydiplomás építészmérnök mesél pályafutásáról, szakmai életéről, gondolatairól, egyetemi éveiről! A riport elérhető a honlapon. 👇 epitesz.bme.hu/portfolio/deak-zoltan-alumni-kozossegi-tag-interju/Interjúsorozatunkban az Építészmérnöki Kar elmúlt évtizedeiben végzett hallgatói mesélnek pályafutásukról, szakmai karrierjükről, egyetemi éveikről, a karon töltött időről, arról, hogy mit jelent nekik az építészet, és nem utolsó sorban megosztják üzeneteiket a jövő generációival.📸 Fotó: Deák Zoltán ... See MoreSee Less
View on Facebook
BME DLA felvételt hirdet a 2024/2025 tanévvel induló DLA-képzésére! A dokumentumok és a jelentkezéshez szükséges adatlapok elérhetők az ÉDI honlapján.dla.epitesz.bme.hu/ ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Ceepus- Fulbright - Suzuki infónap 📍mesterszakos és doktorandusz hallgatóknak1️⃣Ha Közép-Európa országaiba terveznek mobilitást a CEEPUS program mobilitási lehetőségeit ajánljuk.2️⃣Ha a közeli terv USA bármelyik egyeteme - a Fulbright ösztöndíj ad erre lehetőséget. ➡️Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak a 2025-2026-os tanévre➡️Oktatói, Kutatói Ösztöndíjak a 2025-2026-os tanévre3️⃣Ha pedig Japán a cél, a Shizuoka Egyetemre a Suzuki Ösztöndíjjal lehet pályázni.Időpont: 2024. március 20. szerda 15:00 óraHelyszín: BME, K épület, első emelet 97 - Oktatói Klub.Minden kedves érdeklődöt szeretettel várnak! ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.