Nyílt nap 2016

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2016. november 25-én rendezi meg nyílt napját a középiskolás diákok, szüleik, tanáraik, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkező érdeklődők számára. A hír tartalma folyamatosan frissül új információkkal .

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2016. november 25-én rendezi meg nyílt napját a középiskolás diákok, szüleik, tanáraik, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkező érdeklődők számára. A hír tartalma folyamatosan frissül új információkkal .

A program egyedülálló tájékozódási lehetőséget ad a pályaválasztás előtt állók számára, hiszen a Műegyetem képzéseinek teljes kínálata áttekinthető egy helyszínen egyetlen nap alatt.

A Nyílt Nap legfontosabb célja, hogy a látogatók közvetlen tapasztalatot szerezzenek az itt folyó képzésekről, a hallgatói életről, valamint a felvételivel kapcsolatos, a Kart érintő tájékoztatásban is részesülhetnek a jelenlévők.

Az Építészmérnöki Kar szeretettel várja az érdeklődőket programjain!

terkep_kicsi_korr.png

A részletes kari program innen letölthető.

Bővebb információ és részletes program hamarosan elérhető lesz a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság weboldalán és Facebook oldalán.

Aktuális

Az alumni közösségi tagokkal készített interjúsorozat 2. részében Deák Zoltán aranydiplomás építészmérnök mesél pályafutásáról, szakmai életéről, gondolatairól, egyetemi éveiről! A riport elérhető a honlapon. 👇 epitesz.bme.hu/portfolio/deak-zoltan-alumni-kozossegi-tag-interju/Interjúsorozatunkban az Építészmérnöki Kar elmúlt évtizedeiben végzett hallgatói mesélnek pályafutásukról, szakmai karrierjükről, egyetemi éveikről, a karon töltött időről, arról, hogy mit jelent nekik az építészet, és nem utolsó sorban megosztják üzeneteiket a jövő generációival.📸 Fotó: Deák Zoltán ... See MoreSee Less
View on Facebook
BME DLA felvételt hirdet a 2024/2025 tanévvel induló DLA-képzésére! A dokumentumok és a jelentkezéshez szükséges adatlapok elérhetők az ÉDI honlapján.dla.epitesz.bme.hu/ ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Ceepus- Fulbright - Suzuki infónap 📍mesterszakos és doktorandusz hallgatóknak1️⃣Ha Közép-Európa országaiba terveznek mobilitást a CEEPUS program mobilitási lehetőségeit ajánljuk.2️⃣Ha a közeli terv USA bármelyik egyeteme - a Fulbright ösztöndíj ad erre lehetőséget. ➡️Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak a 2025-2026-os tanévre➡️Oktatói, Kutatói Ösztöndíjak a 2025-2026-os tanévre3️⃣Ha pedig Japán a cél, a Shizuoka Egyetemre a Suzuki Ösztöndíjjal lehet pályázni.Időpont: 2024. március 20. szerda 15:00 óraHelyszín: BME, K épület, első emelet 97 - Oktatói Klub.Minden kedves érdeklődöt szeretettel várnak! ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.